Szarka Ákosnak hívnak! 2002-ben érettségiztem Baján Jelkysként. 2004-ben Faipari technikusi bizonyítványt szereztem. 2006-ban Faipari termelésszervező lettem. A suli elvégzése után mindjárt dolgozni álltam, a vaskúti Fenster-x Kft-nél. Itt kereskedelmi munkatárs voltam és gyártáselőkészítő. 2010 februárjában a Veránka ablakhoz léptem be. Ott szintén irodán voltam valamint, részt vettem a gyártásban is. 2011 januárjában kerültem az Ablakbarát Kft.-hez. Előszőr a bemutatóteremben voltam értékesítő illetve viszonteladókat kerestem. Aztán árukiadóként kezdtem ténykedni, majd megkaptam mellé a gyártás előkészítést is. Néha-néha a gyártásba is beálltam ha úgy hozta a szükség. Emellett a cég beépítéseit is vittük a kollégámmal. Ez idő alatt sikerült kialakítanom egy saját kuncsaft kört, sokan megismertek a munkám által és a cég beszállítóival is jó viszonyom volt és van mai napig! 2015-ben elvégeztem a nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelő OKJ tanfolyamot is. Ekkor már körvonalazódott a mostani helyzet, egyre több maszek munka volt. 2016 októberében EV lettem. Azóta foglalkozom: nyílászárók bontásával-beépítésével, beszerzésével, redőnyök szerelésével-javításával, beszerelésével, szúnyoghálók szerelésével, beszerzésével, párkányok beszerelésével és beszerzésével.
Kis cég vagyok mindössze egy beosztottal, de annál nagyobb lelkesedéssel. Fő célom a lakosság kiszolgálása, a nagyobb közületeket meghagyjuk a nagyoknak. Munkámra , a precizitásra és a tisztaságra mindig is nagyon igényes voltam ami szerintem fontos szerepet játszik abban hogy ennyi elégedett ügyfelet tudhatok a hátam mögött!